Megyünk lopni – a többiek

Korábban már szántunk egy bejegyzést annak, hogy mit is tulajdonítanánk el a WoW-ból. Itt az ideje, hogy a többiek háza tájan is szétnézzünk, van-e valami mozdítható. Mivel nem szeretném olyasmiről hinteni az igét, amihez nem értek, ezért csak azt a két mmorpg-t fosztom ki, amihez volt szerencsém eddig.


Lássuk elöször a WAR-t.

A WAR egyik legnagyobb újítása mindenképpen a public questek voltak. Nagyon kellemesen lehetett fejlődni annak is aki nem akar lebeszélni semmilyen taktikát, csak játszani egy kicsit csapatban és ha kedve van tovább állni. Erre nagyon jók voltak a pq-k és néha egészen jó jutalamakt és játékélményt is hoztak. A koncepció nagyon bejön szerintem sokaknak, mert itt tényleg az a lényeg, hogy van kedved akkor csinálod, ha nem akkor meg elhúzol. Ezzel megoldással, ha az én kezembe lenne a döntés, akkor a DMO is élhetne. Jó kis sztorival és megvalósítással tökéletes szórakozás lehet.

Ami nagyon jó “lehetett” volna a WAR-ban, az a city siege. Aki ismeri a témát az tudja, hogy ezzel mindig is betegeskedett a játék. Most egy ideje kinn van egy patch, amiben alapjaitól átszabták az egészet. Ha jól sejtem vannak az olvasóink közt olyanok akik esetleg már személyesen is kipróbáltak (:Skullra kacsint:). Végre tényleg epikus fázisokra van osztva a téma, maga mellé emeli a király a legjobbakat a harcból és plusz erőket ad nekik, pörög a csata és nem is tart órákig. Ha tehetném, akkor lopnék mindent, amit a WAR nagy nehezen évek alatt kifejlesztett és csinálnék belőle egy tényleg színes end game pvp tartalmat, amit jó sokáig tartana megunni a népeknek. Továbbá fejleszthető és bővíthető verziót építenék, hogy a hc playerek se unják sokáig.

Morál képességek. Minél tovább éled túl a csatát, annál erősebb képességeket kapsz, amiket aztán az ellen arcába tudsz durrantani. Nem is ragoznám tovább, a koncepció nagyon egyszerű, de az eredmény nagyon élvezetes és taktikailag sokszínű lehet.

A másik versenyző az Aion. Most nem kezdeném a fikázását, ezért csak nézzük meg mit kéne belőle megdurrantani.

A repülés. Voltak benne kis hibák, class balance problémák, de maga a repülés ténye és lehetősége mindent vitt. Ez nem a WoW féle levegőben lovaglás, hanem valóságos szárnyakon való repülés és siklás. Rengeteg cselre és pvp-és húzásra adott lehetőséget és nagyon jó kis feature volt. A DMO-nak ezzel is könnyű dolga van: jump pack. Nem arról beszélek, hogy repüljük át a fél pályát, de a 3 dimenziós közlekedés lehetőségét nem hagynám ki: mert nagyooon menő érzés. Ti nem ugranátok be jump packkel a hátatokon a tömegbe, látva az érkezés helyét a magasból, hogy utána szétverjétek az orkok fejét a 3 méteres energia kalapácsotokkal? Ugye, hogy de.

PvP ritmusa. Bővebben a chain skillek. Szintén nagyon jó ötlet volt, kár, hogy nem sikerült minden kasztnál megcsinálni, de maga az ötlet remek. Néhány skillnek azonnal felpattant a következő “chainje” és rögtön lehetett nyomni. A global cool down hiánya miatt ezzel együtt az egész nagyon gyors és pörgős volt. Igazi kis játéktermi feelingje volt, ahogy püfölted a chaineket. DMO-ba is valamilyen gyors harcrendszer kéne, ami miatt az egész pvp kifejezetten gyors ritmusú lenne.

Guardian rendszer, ha nagyon sokat pvpztél és magas rangot értél el akkor képes voltál egy rövid időre átváltozni és nagyon durva dolgokat csinálni. Gyakorlatilag egy raid boss lett belőled. Egy ilyen rendszer elférne, vagy ennek egy módosított verziója a DMO-ban is, ahol egy spacemarine például nagyon hősiesen tudná irtaná a xenokat egy rövid ideig. A lényeg, hogy ettől ne boruljon fel a játék, de legyen meg a lehetősége, hogy összefuss ilyen szuper táp playerekkel és hogy Te magad is egyszer megtehesd.

Remélem önök sem jöttek el üres kézzel a korábbi játékokból.

Kategória: blog
Címke: , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Megyünk lopni – a többiek bejegyzéshez 13 hozzászólás

  1. Volfid hozzászólása:

    Hát nemtudom, hogy a war-ban milyen a siege csak az aionossal tudok példálózni, szerintem jó lenne, ha lenne pár mellékbolygó amiket el léhet foglalni, és amolyan balaur styleban lenne ezeket visszafoglaló npc sereg is. Lore alapján elég sok faj szal lehetne miböl válogatni is.
    Kis megjegyzés a Guardianhoz ha megcsinálják, csinálják úgy, hogy tényleg PvP jutalom legyen, mert ha a frakciód birtokolt fortresst abyssban, akkor egyszerüen annak az instanceát csináltad, és lassan de biztosan összejött elég pont.

    • Aleph hozzászólása:

      Igaz, only pvp legyen. Paraszt pve farmolás kb. a legnagyobb hiba volt.

      • Inkwizitor hozzászólása:

        PVE-t úgy lehetne megoldani jóra, hogy nem arról szól hogy cuccokért vágjuk az aprítani valót, hanem egy olyan történet szálat visznek bele, ami miatt megéri önmagában is PVE-ezni, mintha csak egy coop vagy single játék lenne.

        • Qienriot hozzászólása:

          abszolút off de van valami közöd az inkvizitor.hu-hoz vagy csak fun név?

  2. Qienriot hozzászólása:

    Akkor amiket én lopnék először is kezdeném lineage2- vel nem tudom kik játszottak innen vele vagy ismerik.
    -Kasztváltás questekkel mindennel megcsinálva például kezdesz egy alap marine vagy scout akármivel elérsz x szintet és annak megfelelően mi akarsz lenni megcsinálsz egy questet (aionban is benne volt)
    -Sub class amikor már szinte kimaxoltad a karidat fel vehettél sub classt aminek a lényege az volt h letuttad cserélni az aktuális kasztodat egy másikra és ezér nem kellet lvl 1ről kezdened egy új karit (meg tudtál dps-t tankot healert csinálni egy kariből éppen amelyik kellet városban npc-nél átváltottad a kasztod)
    -Skill enchant lehetőséged volt bizonyos skilleket enchantolni power/chance/cost szerint szerintem jó ötlet
    -Ruha/fegyó enchant a cuccaid védelmét/sebzését kicsit feltudtad dobni
    -Augment voltak olyan kövek amiket ha a fegyodba raktál random passive/aktív skillt kaptál
    -Craft system nem akartál bossolos pve arc lenne, megtehetted hogy az adott item receptjét megszerezted+ a hozzá szükséges matikat amik mobokból estek (ott a törpék kraftoltak itt eltudnám képzelni hogy mondjuk a techpriestek)
    -L2ben ha elfoglaltál egy várat az adott városra tudtál adókat kitenni ami termelte a guild wh-ba a lóvét
    -Skill könyvek bizonyos skillek megtanulásához bookok kelletek nem lenne epic ha lenne egy orbitalbombardmentbloodlustrage akármi skilled amivel nem minden második hülyegyerek rohangál
    -Skill cd-k nincs global cd a skilleken elnyomtál vmit rögtön tudtál más skillt tolni(pörgősebb játék)
    Most jöjjön egy kis war akkor
    -Renown skillek szerintem jó kis bónuszt adott a játéknak nem egy hű de nagy táp de mégis kissé sajátabb tőle a karid
    -Trophyk nagyon király ötlet volt szerintem de a megvalósítás hát…
    -Public partyk szerintem teljesen jó volt ha egyedül voltál beugrottál gyorsan valahova amíg adott területen voltál aztán ha már nem kellet köszönés stb nélkül nyugottan leléphettél
    -ap rendszer mana helyett ki nem utálja amikor épp szarkor fogy el a manája és ez vagy instat halál vagy csak várhatsz amíg visszatölt…
    -bgk szerintem a warban messzemenően a battlegroundok(scenariok) adták a legnagyobb feelinget amikor jókis premade csapattal taroltuk az enemyt (jaaj de szép is volt :)

    Kis archlord
    Szerintem ez az a gém amit nem sokan toltak egy kis jó gondolat viszont volt benne.
    -random statos item drop kék narancs lila akármi eshetett de más más statokkal így ha sikerült valami jót kifognod télleg királynak és epicnek érezhetted magad nem ugyanaz a set feszült minden második emberen…

    Végül aion
    Véleményem szerint minden jó lelet már írva csak kivéve
    -stigmák ez is kis testreszabhatóságot adott a karakterednek/gameplayednek fekvően
    -legvégére pedig a karakter customizálás maradt végre tudtál egyedibb karaktert csinálni

    első nekifutásra most ennyi majd jön még kiegészítés és bocsi a wall of textér:D

    • Inkwizitor hozzászólása:

      a SUB classt WH-ban el kéne felejteni szerintem. Érdekesen nézne ki hogy egyik pillanatban űrgárdisták, a másikban meg psykerek vagyunk.

      Cucc turbózás meg biztos lesz benne relikviák által. Legalábbis hülyeség lenne kihagyni.

      • Qienriot hozzászólása:

        Szerintem meglehetne oldani csak nem akármilyen subot vehetnél fel a classodnak megfelőlen tegyük fel van egy devastator marined és feltudna venni assaultot v apotchecaryt ilyesmi.

  3. Mr.T hozzászólása:

    Lassan le lesz írva minden a warból meg az aionból, mindenkinek tetszett bennük valami csak mindenkinek más. :) Am nekem a warban az open party megoldás tetszett, nem kellett írogatni, h inveljenek be meg spamelni se kellett, h ide meg oda keresek partyt. Egyszerűen beléptél egy területre és már ugrott is, h hová tudsz joinolni vagy simán megnyitottad a panelt és kerestél egy neked tetsző partyt attól függ, h mit akartál csinálni. Szépen lehetett látni, h az adott party éppen hol tevékenykedik. Szintén warban belogoláskor volt egy ablak, hogy éppen hol van nagyobb tömeg, melyik public q-t csinálják stb és oda lehetett teleportálni. A warban volt szerintem a legjobb az “éledés” is /aion, wow, war közül/ , Wowban a visszafutkorászás ugye lehetővé tette a gankelést , aionban meg kemény összegek soul healre, ha elfelejtettél hst rakni messziről kellett visszamászni + ha elite falu közepében voltatok és senki nem tudott éledni az überszívás, mert ugye lehetett elölről kezdeni az egész takarítását. Warban egyszerűen a legközelebb lévő warcampben éledtél és a penalty is türhető volt.
    Aionból az item “skincserélősdit” /szép szó lett :)/ venném át. Játszottam kicsit archlorddal viszont a random stat rendszer nekem nagyon nem tetszett, egyszerűen összezavarodtál ahban az 1milió azonos nevű itemek között, hogy melyiken van olyan stat ami neked kell. Szerintem kusza és átláthatatlan volt tőle az egész, főleg az ahzás.

    • Qienriot hozzászólása:

      Már csak elkéne juttatni valahogy a vigilgameshez hátha meg is valósulna belőle valami(szép is lenne hajjjj…)

      • Aleph hozzászólása:

        Majd ha később úgy alakul, akkor szívesen összeállítjuk a “vágyakat” és megfelelő formában tálalni fogjuk a dolgot. Westy kollégának nagy gyakorlata van ebben, ő már szerkesztett ilyen memorandumot és jelzett vissza a Blizzardnak az SC2 beta tapasztalatokkal kapcsolatban.

        De erre szerintem csak akkor fog sor kerülni, ha már többet tudunk a játékról, most még eléggé korai lenne. Ha kapunk infókat majd a nyár végén, akkor az arra adott kulturált és konstruktív javaslatokat lefordítjuk és továbbítjuk.

        Gyűjtsetek az ötleteket addig is. ;)

  4. Aleph hozzászólása:

    Bezony, kicsi a világ. :P

  5. Westy hozzászólása:

    Haha, bezony én vagyok. Starcraft most kicsit pihenőpályán van, de amikor kijön, ez lehet megváltozik. Vigilnek viszont majd mennek a feedback pakkok. :)

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Módosítás )

Kapcsolódás: %s